A magmából kikristályosodó ásványok a földkéreg, illetve a kőzetek homogén, természetes eredetű építőelemei. Megjelenésük kristályos vagy esetleg amorf anyagszerkezetű. Közülük a fémes elemeket hordozók az ércásványok. A bennük lévő fémek, illetve fémvegyületek kristályos formákban jelennek meg. Az értékes anyagtartalmú ásványok feldúsulása, ásványhalmaza ásványtelepet (telep) képez. Az ércásványok halmazából áll az érctelep (érc), amelyből a felhalmozott fémek, illetve fémvegyületek gazdaságosan kinyerhetők. Az ércben, az ércásványok kíséretében gyakori és jellemző u.n. telepkísérő ásványok fordulnak elő. Karbonátos mellékkőzet (mészkő) és a hidroterma viszonylatában metaszomatikus kémiai folyamatok történnek, melyek során a feldúsult fémionok (vas) "helyet cserélnek" a mészkő kalcium ionjaival és karbonát ásványokat illetve érctelepet hoznak létre. A központi vitrintől az ablak felé indulva a selmeci bányavidék, Selmecbánya környékének földtani és teleptani felépítésébe, az évszázadokon át folytatott bányaműveletekbe nyújtanak betekintést a bemutatott térképek. Selmecbánya, a szabad királyi bányaváros egy évezreden keresztül az európai hírű magyar bányászat szakmai, tudományos és szellemi központja volt. A felhalmozott szaktudásra alapozva 1735-ben itt kezdődött meg a bányászati szakoktatás az első bányatisztképző szakiskola megnyitásával. Az iskola első tanári állására Mikoviny Sámuel tudós, bányamérnök, térképész kapott megbízást. 1762-ban Mária Terézia leiratában jóváhagyta az akadémia megalapítását. A három évfolyamos akadémia megszületése1770. április 3. volt. A tanintézet közel 150 évig Selmecbányán működött, tudós mérnök és szakember generációkat képezve a bányászatnak. A baloldali, Hont vármegyét ábrázoló térképet az előbb említett Mikoviny Sámuel készítette a 18. században. A térkép a Dunához viszonyítva segíti Selmecbánya (Schemnitz) földrajzi helyzetének azonosítását. A korabeli bányászat jelentőségére utal, hogy a város melletti - igaz, a legjelentősebb bányatelep - Szélakna (Windschacht) helyzetét is ábrázolja. A középső geológiai térképet Szabó József professzor, az Akadémián a geológia és bányaföldtan tudós tanára irányításával készítették és 1883-ban adták ki. A korabeli geológiai ismerteket tudományos alapossággal összegző térkép szemléltetően mutatja az érctelérek (fekete vonalak) vonulatait. Jól látható, hogy a város szinte az "ezüstlelőhely közepébe" települt. A térképen, a fedő üveglapra rajzolt azonosítók segítik a jobbra, illetve felül lévő szelvény/térkép ábrázolások, valamint az üvegtérkép térbeli tájolását.

Az ércanyag színmegjelenése változatos, de a vörös szín a domináns, amely a vasoxidtól származik. A Bakonyban és a Vértesben található jelentős bauxittelepek eocén-kréta (50-100 millió éves) korúak. A vitrin bal felén, Magyarország egyetlen uránérc telepéből, a Mecsek hegységben volt kővágószőlősi "uránbányából" (bezárt) származik a hazai uránérc előfordulására jellemző mintaanyag. A bányában működött az ország legnagyobb mélységű függőaknája, amely 1000-m-nél nagyobb mélységű volt. A felső perm korú homokkősorozathoz kötődik az urándúsulás, lencseszerű szabálytalan impregnációk alakjában. Az uránérctelepek 0,05% uránoxid tartalom esetén már figyelemre méltóak, ami alapján belátható, hogy az uránásványok mintegy "elvesznek" a hordozó kőzetben. Most is tulajdonképpen homokkő mintákról van szó, amelyek közül néhány szemmel nem látható (sugárzásmérővel érzékelhető) uránásványokat tartalmaz. Az egyik minta felületét másodlagos uránásvány (zippeit) színezi sárgára. A vitrin alján a telepből és a fekükőzetből származó fúrómag minták láthatók. A dúsított ércből előállított fűtőelemeket a paksi atomerőmű hasznosította.

A vitrin jobb oldalán a Bakony hegységben (Urkút, Eplény) kialakult mangánérctelepekből származó minták találhatók. A jura időszakban (170 millió éves) képződött tengeri üledékes telepek oxidos és karbonátos ércet tartalmaznak. Az oxidos ércek jellegzetes ásványa a piroluzit, míg a karbonátosoké a rodokrozit. A telepek ércanyaga általában tömeges, földes megjelenésű és a karbonátos érc változatos színösszeállítású (zöldes-sárgás) lehet. Az oxidos ércek átlagos mangán tartalma 22,8%, míg a karbonátosoké 19,4%. A termelvényt a vaskohászatban ferromangán ötvözetek előállítására használják.

A Kárpát-medence kősótelepei u.n. tengeri kősótelepek a befűződő tengeröblökben, a sós tenger-víz (NaCl 2,7%) természetes bepárlásával képződtek. A Kárpátok belső, keleti oldalán az Erdélyi medencétől (Parajd, Torda, Désakna) Máramaros megyén keresztül (Aknaszlatina, Rónaszék) Eperjes vidékéig (Sóvár) miocén korú (20 millió éves) sós üledékformációhoz tartozó tengeri üledékes, kősó előfordulásokban gazdag sáv húzódik. A kősó mintaanyag a jobbra lévő vitrinben található, melyek közül a csepegő bányavízből képződött sócseppkő igazi kuriózum. A sós formáció agyagból, sós homokkőből, agyagos kősóból áll (mezőségi rétegek része). A kősótestek hatalmas tömegűek, pl. a désaknai több km hosszú és széles és 160-180 m vastag.
A Kárpátok keleti oldalát kísérő "sótermő" sáv jól követhető a vitrintől balra lévő térképen, amelyet J.H. Fichtel 1780-ban tett közzé a "Beitrag von der Mineral-geschichte von Siebenbürgen" című műve mellékleteként. Fichtel János, aki erdélyi és bécsi kincstári tanácsos volt, élete főművében Erdély földtani és ásványtani viszonyainak első, tudományos igényű, átfogó leírását adja. J.H. Fichtel főművéből származó, ugyancsak a baloldalon lévő három ábrázolás (térkép, szelvény) egy tordai sóbányatelep felszíni elrendezését és egy sóaknájának felszíni és függőleges metszetét ábrázolja. A függőleges metszet megjelenítési stílusa ugyancsak hasonlít Marsigli selmeci (Szélakna) ábrázolására. A vitrintől jobbra lévő térkép Máramaros megye kősólelőhelyeit szemlélteti. A kősó bányászati technológiája (jövesztés, biztosítás) alapvetően eltért a bányászatban megszokott megoldásoktól.
A kősót sóvágással termelték (vágták) és "nem bányászták". A kősótermelés felügyeletét a bányakamaráktól független sókamarák (erdélyi, máramarosi) látták el, mintegy érzékeltetve a kősóbányászat "különállását", privilégiumát. A kősótermelés és a sójövedelmek a honfoglalástól a trianoni békediktátumig meghatározó gazdasági szereppel bírtak, pl. 1892-ben a kősótermelés bruttó értéke (l3,6 millió Ft) azonos volt az egyéb bányatermékek bruttó értékével. Az első világháborút lezáró béke következtében a történelmi Magyarország területének 67,3%-ával együtt kősóbányászatát teljes egészében (100%) elveszítette